9.fejezet. - Veszekedés

Sziasztook!:)

Meghoztam az új részt!:)

Nincs különösebb mondanivalóm, szóval...

Jó olvasást!:)

xx

Veszekedés

 

- Figyelj, Max, a fiúk már rettenetesen aggódnak értem. – nyafogtam. Már teljesen kész voltam. – Kérlek, engedj már ki. – toporzékoltam, mint egy kis 5 éves. Max válaszként, csak a szájára mutatott a jobb mutatóujjával. Felsóhajtottam. – Ugye nem fogod elmondani senkinek? – kérdeztem ijedten.
  - Abszolúte! – mosolygott. Ismételten felsóhajtottam, majd Max felállt, és elém jött. Bal kezével megfogta a derekamat, és közelebb húzott magához. Nem hiszem el! Mit csinálok? Hiszen én Lukeot szeretem! Nem jó érzés ezt nem vele csinálni! Nagyon nem jó! Őt akarom! Most, azonnal! Azt akarom, hogy valamelyik fiú most itt legyen, és végre kimehessek innen. Bármilyen feltétel nélkül!

- Muszáj megtennem? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

 - Muszáj, bizony! – bólogatott. – Hacsak nem akarsz itt maradni. – tette keresztbe kezeit maga előtt.

  - Semmiképp. – ráztam a fejem. – De jól jegyezd meg! – mutattam rá szigorúan. – Ez csak egy csók. Semmi több! Azért teszem, hogy békén hagyj végre. Szóval ezután a közelembe ne gyere! – mondtam felhúzott szemöldökkel.

  - Megjegyeztem. – forgatta meg a szemeit, majd még közelebb húzott magához, ami már nagyon zavart. Még mindig Lukeot akartam. Most!

Még nem csókolt meg, hanem egyre jobban tolni kezdett engem, míg végül a falnál kötöttem ki, aminek előszeretettel nyomott neki. Nagyon rossz volt. Már túl akartam lenni rajta, és ki akartam jutni, és azt akartam, hogy békén hagyjon. De hát, másképp ezt nem érhetem el.

Lassan kezdett el közeledni ajkaim felé. Nagyon megijedtem, de nem tudom miért. Nem, ezt nem tehetem. Nem, nem csalhatom meg Lukeot! Még a saját érdekemben sem! Nem, ez nem igaz! Meg kell akadályoznom. Gyorsan!

De már késő volt. Megcsókolt. Nem csókoltam vissza, és erre azzal reagált, hogy belemarkolt a fenekembe, mire akaratlanul is felnyögtem. Nem tudtam mit csinálni, hiszen a falnak voltam szorítva. És ő erősebb is volt. Ki voltam neki szolgáltatva. Még mindig ő csókolt, de én nem csináltam semmit, ezért ismét belemarkolt a fenekembe. Nem akartam több ilyen „erotikus pillanatot,” ezért visszacsókoltam, mire elmosolyodott. Csak vártam, hogy mikor lesz vége. De nem volt vége. Még mindig ugyanaz volt. Kicsit most maga felé húzott, és elindult velem a kanapé fele. Ajjaj, azt hiszem, nagyon elragadtatta magát.  Ellöktem magamtól, és megtöröltem a számat.

  - Vége van. – mondtam neki dühösen. – Most pedig engedj ki! – mutattam az ajtóra. Lassan odasétált az ajtóhoz, elfordította a kulcsot, én pedig még nem mentem ki, hanem odanyújtottam a kezemet Max felé, miszerint kérem a telefonom. Lassan elővette a hátsó zsebéből a készüléket, és a kezembe nyomta. Felkaptam a táskámat, és villámsebességgel mentem ki az ajtón. Az iskolakijárat felé, pedig mindvégig futottam. Mikor kiértem, megkönnyebbülten sóhajtottam, és valami nagyon meglepő dolgot véltem felfedezni. Sötét volt. Jézusom, ilyen sokáig itt voltunk? Nem is vettem észre. Még mindig az iskola előtt álltam. Ismét elővettem a telefonom, és megnéztem rajta az időt.

„21:11”

Tényleg elég sokáig itt voltam! Még nem akartam felhívni Ashtont, ugyanis tudtam, hogy hatalmas lecseszést fogok kapni. Az eddigieknél nagyobbakat. Inkább élőben akarom kimagyarázni magam. Bár, még nem tudom, hogyan.

**************************

Gyalog mentem haza, ami beletelt, egy 10 percbe. Mikor odaértem az ajtóhoz, akkor az még nyitva volt. Pedig 9-kor szokták bezárni a fiúk az ajtót. A villanyok még mindenhol égtek. Kivéve, az én szobámban. Az ajtó előtt megálltam, és hatalmasat felsóhajtottam. Fel voltam készülve, a hatalmas leszidásra Ashtontól. Egyrészt, azért, mert nem ez az első eset, másrészt pedig azért, mert ez most tényleg sokáig tartott, és a fiúk valahányszor hívtak kinyomtam. Vagyis, Max nyomta ki.

Lassan nyúltam a kilincshez, és nyitottam ki, a kicsit nyikorgós ajtót. Kicsi léptekkel mentem be a házba, és vettem a le a cipőmet, táskámat ledobtam a cipők mellé, kabátomat pedig felakasztottam. Kicsit beljebb mentem a szobában, majd elpillantottam balra, ahol a nappali volt. Ashton ott üldögélt a kanapén, és a feje, a két kezébe volt temetve, amik a térdén támaszkodtak meg.

  - Szia. – mondtam félénken. Ashton nagyon hirtelen mozdulattal felemelte a fejét, hátrapillantott, és mikor meglátott, dühösen izzottak a szemei. Idegesen felállt, és felém jött. Tudtam, hogy nem fog bántani, nem is ezért féltem.

  - Hol voltál? – kérdezte kimért hangnemben, de látszott rajta, hogy üvölteni tudna az idegességtől, és a dühtől.

  - A suliban. –válaszoltam halkan, egy rövid gondolkodás után.

  - És luxus felhívni? Amikor hívtunk, egy kibaszott szép mozdulattal kinyomtad. – emelte fel nagyon a hangját, mire összerezzentem. Még sohasem kiabált velem.

  - Sajnálom. – hajtottam le a fejemet.

  - Az, most kevés Cat! – kiabált. – Mégis, mit képzeltél? Hogy majd szépen le fogom szarni, hogy hol vagy? Hát nem! – kiabált velem, még mindig. – Este 9 van. Ha jól összeszámolom, vagy 8 órát késtél! Ezt még, hányszor akarod eljátszani? – ordibált.

  - Ashton, megértem, hogy dühös vagy, de megvolt a saját dolgom! – emeltem fel én is a hangom, bár nem kellett volna egyrészt ezt tennem, másrészt ezt mondanom.

  - Na, nehogy már neked álljon feljebb! – lépett közelebb, és még hangosabban beszélt. - Ne mond ezt, mert te is tudod, hogy nekem van igazam! Azt is tudom, hogy valami olyant tettél, ott a suliban, amit nem akarsz elmondani! Csak remélni tudom, hogy nem valami OLYASMIT csináltál. – mondta, bár ezt neki sem kellett volna kimondania. Ezt, meg, hogy képzeli? Hogy mer ilyent feltételezni rólam?

 

- Tessék? Mégis milyen módon mersz ilyent feltételezni rólam? Azt hittem, hogy ismersz. – kérdtem számon hangosan. Nagyon hangosan. Szerintem, már a szomszédok is hallották ezt a veszekedést. Csodálkozom, hogy a fiúk, még nem jöttek le.

  - Ismerlek Cat! Nagyon is ismerlek! Hiszen, a húgom vagy! – mondta nyugodtan.

  - Miért nem tudsz megbízni bennem? – kérdezte összevont szemöldökkel.

  - Megbízom benned. Ebben biztos lehetsz. – mosolygott. – De… Amit most csináltál, azt nem engedhetem el. – rázta a fejét. –Az elején, nagyon aggódtam érted. Viszont mostanra már nagyon dühös vagyok rád, Cat! – lehajtottam a fejem. – Szóval, ha elmondanád, talán nem kéne veled üvöltöznöm. – kereste a tekintetemet. Lassan leültem a kanapéra.

  - Max… - és végül így elmeséltem neki az egész sztorit.

  - Le akart fektetni? – szorította ökölbe a kezeit. – És nem engedett ki? – kiabált megint.

  - Shh! – csitítottam el. – Ezt nem mondhatod el senkinek! Főleg Lukenak nem! – kötöttem a lelkére. Nehezen, de beleegyezett. Mi lesz itt...?!