8.fejezet. - Fogságban

Sziasztook!:)

Meghoztam az új részt!:)

Viszont van egy pár mondanivalóm! Ezt külön bejegyzésben is le fogom írni!

Szóval, az van, hogy Július 28-tól, egészen Augusztus 3-ig, szünet lesz! Viszont az után naponta fognak jönni tömegével a részek!:)

És ennek kárpótlásaként, most hoztam egy hosszabb részt!:)

Jó olvasást!:)

xx

Fogságban

Hosszú volt az első sulis nap. Még több, elég irritáló híreket kaptam. Az egyik legjobb fiú barátom, egy olyan lánnyal jár, akit mosolyogva tépnék meg. De ha ettől Beck boldog… Mit érdekel? Majd nem beszélgetek, vagy foglalkozok vele… Le se szarom.

   Pillegve nyitottam ki a szemeimet, és fedeztem fel, hogy ma suli van. Nyögtem egyet, mikor eszembe jutott; fel kell kelnem. Lassan ültem fel ágyamon, majd még a feszes rövidnadrágomban, és mackópólómban mentem le az emeletről. Reggel 8 van, szóval nem igen számítottam arra, hogy a fiúk bármelyike is jelet adna arra, hogy felkelt. Igazam is volt, egy lélek sem tartózkodott lent.  Megvakartam még kócos hajamat, és a hűtőhöz mentem. Kivettem belőle a tejet, a zabpelyhet levettem a polcról. Vagyis vettem volna, ha nem ilyen rohadt magasra rakják. Mindig is bajom volt a magasságommal. Pipiskedve próbáltam elérni a reggelimet.

  - Ez nagyon izgató látvány. – röhögött mögöttem Luke.

  - Ne röhögj, hanem segíts! – próbáltam meg ismét.

  - Nem, inkább nézem még egy kicsit. – tette keresztbe a kezeit maga előtt, és leült egy székre.

  - Luke, légy szíves! – tettem csípőre a karjaimat. Sóhajtva felállt, és meg sem erőltette magát, levette a zabpelyhet a polcról. – Köszönöm! – nyúltam érte mosolyogva, de a magasba emelte.

  - Előbb kérek egy reggeli puszit. – csücsörített, mire elkuncogtam magam, és direkt az arcára adtam egy puszit. – Ezt te sem gondoltad komolyan! – húzta fel a szemöldökét.

  - De, de! – nyúltam volna a reggelimért, de elütötte a kezem.

  - A.a! A számra. – követelőzött. Közelebb hajoltam, és kínozni akartam egy kicsit. Odahajoltam az ajkaihoz, de még nem értem hozzá, csak aprókat szuszogtam. De ő ezt nem akarta játszani, ő lépett közelebb, és csókolt meg. Belemosolyogtam ebbe a tettébe, és a hajába túrtam, mire belemorgott a csókunkba.

  - Jaj, kérlek, éjjel éljétek ki a vágyaitokat! – nyafogott mögöttünk Calum. Lassan elváltunk Lukekkal, és odaadta a reggelimet, amit elkészítettem.

  - Minek vagytok ti fent ilyen korán? – kaptam be egy kanállal.

  - Hallottam, hogy felkeltél, és nem akartam, hogy egyedül légy. – nyomott egy puszit az arcomra Luke.

  - Én csak kajás voltam. – vonta meg a vállát Cal, majd megforgattam a szemeimet.

  - Jó reggelt népek! – jött le az emeletről a bátyám. Mindenki ilyen korán kel ma?

  - Jó reggelt! – köszöntem, majd odajött, és nyomott egy puszit a homlokomra. – Ash, el tudnál vinni suliba? – kérdeztem a bátyámat.

  - Ömm… persze! – nyitotta ki a hűtőajtót.

  - Köszi! – álltam fel, ugyanis befejeztem a reggelimet. Odamentem a mosogatóhoz, és elmosogattam a tányéromat, majd felmentem a szobámba.

Átöltöztem, raktam fel egy kis sminket, a hajamat csak kifésültem, fogat mostam, és már készen is voltam. Leszaladtam az emeletről, és Ashel már el is indultunk.

  - Mi volt tegnap a suliban? – kérdezte a kormány mögött.

  - Semmi különös. – vontam meg a vállam.

  - Aha, értem. – mosolygott. Tudta, hogy kamuzok, de nem nagyon érdekelte az igazság.

  - És ti, hogy vagytok Gemmával? – kérdeztem izgatottan.

  - Mióta érdekel ez téged? – vonta össze a szemöldökét.

  - Ezt komolyan kérdezed? A bátyám szerelmi élete, mindig is érdekelt. – böktem oldalba.

  - Hát… megvagyunk. – vonta meg a vállát.

  - Ennyi? – vágtam értetlen fejet.

  - Ennyi. – mosolygott. Megforgattam a szemeimet, és az ablakon néztem ki.

Mikor megérkeztünk, adtam Ashnek egy puszit, kiszálltam a kocsiból, és bementem a suli épületébe. Vagyis, mentem volna.

  - Hé, Cat! – kiabált mögöttem valaki. Felismertem a hangot. Jaj, ne! Megfordultam, és Max állt mögöttem, vigyorgó tekintettel. Jézusom, ez meg egyrészt, mit keres itt, másrészt, mit akar már megint?

  - Te meg… - néztem ijedten. – Mit keresel itt? – kiabáltam vele, méghozzá elég hangosan.

  - Shh! – fogta be a számat, mire megharaptam a kezét. – Áú! – vette el onnan, mire gúnyosan elmosolyodtam.

  - Mit akarsz már megint? – töröltem meg undorodva a számat.

  - Mit akarnék? – röhögött. – Tanulni. – biccentett a suli felé. Tessék? Szóval, ez ide jár?

  - Mi? – kérdeztem vissza ismét, igen hangosan.

  - Nem tudnál csöndben maradni? – kérdezte szemrehányóan.

  - Nem. – tettem keresztbe a kezeimet magam előtt.

   - Pedig jó lenne. – sóhajtott fel. – Is az van, hogy ide járok. – mosolygott. Remek! Villantottam felé egy gúnyos mosolyt, majd sietősen bementem az iskolába, és direkt úgy csaptam be magam mögött az ajtót, hogy Maxnek menjen. És sikerült is. Édes a bosszú… Bár, ennyi még nem hiszem, hogy felérne azzal, hogy rám nyomult. Elég rendesen.

Fizika. Pompás! A jó öreg kis fizika… Fú, de utálom! Lassan ballagtam be az osztályterembe, és ültem le a helyemre. Mindkét kezemet a padon pihentettem, és ráadásként a fejemet is ráraktam, így könnyedén el tudtam volna aludni.

  - Cat! – böködött oldalba Sara. – Cat, kelj már fel! – röhögött. Fáradtan felemeltem a fejemet, majd idegesen néztem rá.

  - Mi van? – mosolyogtam gúnyosan.

  - Jesszus, valaki nagyon ideges. – meresztette ki a szemeit. – Bocs, hogy élek! – emelte fel védekezően kezeit.

  - Ne haragudj! – nyafogtam. – Csak a ma reggelem pocsék volt. Emlékszel arra, gyerekre? Max? – és így elmeséltem neki az egész ma reggeli sztorit. Ő csak röhögni tudott rajtam, de hát, Sara, az Sara.

Lassan a fizikának is vége volt. Végre! Ahogy, lassanként minden egyes órának. Kis léptekkel ballagtam ki az iskola épületéből. Persze előtte, még megálltam a szekrényemnél.

  - Szervusz, Cat! – állt a nyitott szekrényem mellé, és mellém Max. Megforgattam a szemeimet, majd egy hirtelen mozdulattal becsaptam a szekrényem ajtaját, mire összerezzent, amin én csak nevettem.

  - Mit akarsz, Max? – mosolyogtam gúnyosan.

  - Őszintén? – hajolt közelebb. – Téged. – nevetett. Vágtam egy undorodó fejet, majd elindultam a kijárat felé.

  - Engedd el az ajtót! – kiabáltam rá, hiszen nem engedett ki az ajtón.

  - Rendben. De akkor meg kell tenned valamit! – kacsintott.

  - Menj a francba! – nyitottam volna ki megint, de megakadályozta. – Mit akarsz? - néztem rá idegesen. Már nagyon felhúzott.

  - Egy csókot. – suttogott. Bár senki nem volt ott rajtunk kívül.

  - Az ki van zárva. – ráztam a fejem.

  - Hát, akkor el leszünk itt egy darabig. – dőlt neki az ajtónak.

  - Hát, el. – ültem le az oszlopnak nekidőlve háttal, mosolyogva.

************************

Már kb. egy fél órája itt ücsöröghetünk csöndben. A fiúkat még nem hívtam fel, de most meg akartam tenni. Hiszen, jóformán fogva tartott. Hogy lehet, ennyire gyerekes, hogy ha nem kap egy csókot, akkor nem enged el? Komolyan, mintha az oviban lennénk…

Már éppen vettem elő a telefonom, és tárcsáztam Luke számát, amikor Max kivette a kezemből a telefont, lerakta, és zsebre vágta.

  - Ezt nem csinálod még egyszer! – mutatott rám szigorúan.

  - Add, vissza a telefonom! – álltam fel idegesen.

  - Eszemben sincs! – nevetett. – Akkor még, felhívnád a hősszerelmesed, hogy mentsen meg! – gúnyolódott.

  - Komolyan, hogy lehetsz ennyire gyerekes? – néztem le összevont szemöldökkel.

  - Nem vagyok gyerekes. Csak amit akarok, azt megkapom. – jött közelebb. – Vagy, akit. – suttogott.

  - Na, jó, most már tényleg elegem van belőled! Hagyj már békén! Te, és én, soha! Értetted? Soha! Most pedig elmondom, mit fogunk csinálni! Először is ideadod, azt a kibaszott telefont. Másodszor pedig elengeded azt a rohadt ajtót. Harmadszor pedig, én kimegyek azon az ajtón, és rohadtul leszarom, hogy te mit fogsz csinálni. Viszont engem békén hagysz! Megértetted? – ordibáltam vele. És szerintem jól is tettem. Max egy önelégült vigyorral „díjazta” a kiabálásom, amin már tényleg felhúztam magam.

  - Na, jó! Akkor most én is elmondom mit fogunk csinálni. – mosolygott. – Vagy tudod mit? Inkább megmutatom! – vigyorgott, majd csuklón ragadott, és elkezdett húzni.

   - Hova megyünk? Engedj már el! – rángattam a csuklóm, de csak azt értem el, hogy erősebb lett a szorítása.

Kis idő múlva beértünk egy kis raktárba.

  - Hol vagyunk? – kérdeztem tőle összevont szemöldökkel.

  - Egy raktárban? – kérdezte vissza értetlenkedve.

  - Remek! Legalább, már tudom, honnan kell elhúznom! – nyúltam a kilincs felé, és ki is akartam nyitni, de be volt zárva. – Mi a fasz? Te bezártál minket ide? – kiabáltam vele. Ő csak nyugodtan lehuppant az ott lévő kanapéra.(?)

  - Igen, be. – mosolygott.

  - És mikor húzhatok el innen? - kérdeztem csípőre tett kézzel.

  - Majd. ha adsz egy csókot. - mosolygott.

  - Azt már nem. – vágtam undorodó fejet, majd megfordultam. Nem tudtam, mit csinálni. A telefonom a zsebében van, nem tudok felhívni senkit. És megcsókolni biztos nem fogom. De, nincs is más választásom. Nem tölthetem itt az éjszakát. A fiúk biztosan aggódnának értem. Már most is.

Legalább 2 órája itt lehetünk ebben a raktár szerűdményben. Közben több mint 5-ször hívtak a fiúk. Fejenként.

  - Figyelj, Max, a fiúk már rettenetesen aggódnak értem. – nyafogtam. Már teljesen kész voltam. – Kérlek, engedj már ki. – toporzékoltam, mint egy kis 5 éves. Max válaszként, csak a szájára mutatott a jobb mutatóujjával. Felsóhajtottam. – Ugye nem fogod elmondani senkinek? – kérdeztem ijedten.

  - Abszolúte! – mosolygott. Ismételten felsóhajtottam, majd Max felállt, és elém jött. Bal kezével megfogta a derekamat, és közelebb húzott magához. Nem hiszem el! Mit csinálok? Hiszen én Lukeot szeretem! Nem jó érzés ezt nem vele csinálni! Nagyon nem jó! Őt akarom! Most, azonnal! Azt akarom, hogy valamelyik fiú most itt legyen, és végre kimehessek innen. Bármilyen feltétel nélkül!