7.fejezet. - Újra a suliban.

Helló!

Tudom, most nem sok rész jött, de van rá magyarázatom!

Családi okok miatt...

Igyekszem minél többet hozni!

DE!!

Júli 26.-tól 30.-ig biztos nem lesz rész! 

Vagyis még az lehet, hoggy 26., 27.-én még lesz, de az sem biztos!:)

Viszont most kárpótlásként hoztam egy hosszabbat!:)

Jó olvasást!:)

xx

Újra a suliban. 

Ez a nyár is eltelt. Jó volta fiúkkal turnézni. Egy csomó országot, várost és nevezetességet bejártunk. És tessék, máris eltelt 3 hónap. 1 hét maradt még a suliig. A turné utolsó állomása Franciaországban volt. Onnan jöttünk haza repülővel, Sydneybe. Hazajöttünk, kipakoltunk, és folytattuk az életünket. Persze a fiúk kicsit másképp. Mivel világhírű fiúbanda, a turné végeztével is kell próbákra járniuk, dalokat írniuk, és egy-egy koncerten fellépniük.

   A szobámban gubbasztottam egyedül. Egyedül, ahogy az egész házban egyedül voltam. A fiúk elmentek próbálni. Engem is hívtak, de semmi kedvem nem volt elmenni. Fáradt voltam. Gondoltam, alszom egyet, de valamiért nem jött álom a szememre.

   Jelenleg is ülök az ágyamon, és nézek ki a fejemből. Semmi dolgom nincs. Kezdek éhes lenni. Leballagtam a konyhába, és csináltam magamnak egy szendvicset. Leültem a TV elé, bekapcsoltam a SpongyaBob kockanadrágot, és úgy ettem a kajámat. Vagy este 9 lehetett, és a fiúk még sehol. Se egy SMS, se egy hívás. Hol lehetnek már?

   - Cat, ébredj! – böködött Ash. Ezek szerint kicsit elbóbiskoltam. És a fiúk is megjöttek.

   - Mi van már? – nyújtóztam ki. – Hol voltatok eddig? – kérdeztem hangnemet váltva. Ránéztem az órámra, és éjfél volt.

   - Már legalább 2 órája itthon vagyunk. Éppen SpongyaBob ment a TV-ben, amikor bejöttünk. – röhögött Mikey.

   - Szeretem a SpongyaBobot. – ültem e durcáskodva a kanapéra.

   - Menj inkább aludni. – ült le mellém Luke.

   - De nem vagyok álmos. – bújtam hozzá. Kicsit megcáfolták a tetteim a szavaimat, ugyanis rögtön bealudtam Luke ölében.

*Luke szemszöge*

   - Felviszem a szobájába. – mondtam a fiúknak, majd felkaptam Catet, és felvittem a lépcsőn. A fiúk ráérősen, nem hogy segítenének, leültek a kanapéra, és nyomkodták a tévét. Bevittem Catet a szobájába, a lábammal berúgtam az ajtót, majd vissza. Leraktam az ágyára, betakartam, leültem az ágya szélére, megfogtam a kezét, és néztem, ahogyan alszik. Csuklóját simogattam, ami nehéz volt, ugyanis karkötők fedték. Kicsit szétnyitottam az ékszereket, majd úgy simogattam a bőrét. Észrevettem, hogy kis sebek vannak rajta. Ránéztem a kezére, és nem sebek, hanem hegek voltak rajta. Kikerekedtek a szemeim. Jesszus… Cat, miért csinálta ezt? Vajon mikor csinálhatta? Elég réginek tűnnek, ami kicsit megnyugtatott. De még mindig frusztráló volt, hogy egyáltalán eszébe jutott ezt csinálni.

   - Cat! – szóltam rá. Meg akartam vele ezt beszélni. Minél hamarabb. – Cat! – simogattam az arcát, majd a szemei megrebbentek, és kinyitotta őket. Dühös voltam rá, emiatt, a dolog miatt, de a dühöm negyede elszállt a látványtól.

   - Hm? – hümmögött.

   - Mi ez itt? - mutattam fel csuklóját, mire kikerekedtek a szemei, és elrántotta kezét az enyéimből, majd felült.

   - Ez egy kéz. – nevetett. Tudta, hogy nem erre célzok, de próbálta terelni.

   - Cat, ez nem vicces! Miért tetted ezt? - szidtam le, egy kicsit megemelt hanggal.

   - Luke, figyelj… ez már régen volt. – vonta meg a vállát.

   - Nem érdekel, hogy mikor volt. Azt kérdeztem, mikor csináltad? – emeltem fel még jobban a hangomat. Idegesített, hogy nem mondja el végre. Hiszen a barátja vagyok, miért nem bízik meg bennem annyira, hogy elmondja? És ha régen volt, akkor meg pláne, hogy elmondhatná.

   - Nem tartozom neked magyarázattal. – állt fel, majd odament az ablakához, és kinézett rajta. Mögé álltam, és átkaroltam a derekát, államat vállán pihentettem.

   - Ne haragudj. – suttogtam fülébe. – Csak nem akarom, hogy ezt csinált. – fordítottam magam felé.

   - Mondtam, hogy régen volt. – mosolygott. – Már el is felejtettem. – dörzsölgette csuklóját. – De kérlek, e szólj erről senkinek. Főleg Ashtonnak ne! – jött közelebb.

   - Nem fogok. – mosolyogtam. – Ígérem. – öleltem át. – Csak kérlek, ne csináld ezt többé! – szorítottam jobban magamhoz.

   - Megígérem. – suttogta nekem.

**********************

*Cat szemszöge*

   - Cat, gyere már! – kiabálta fel az emeletre a bátyám. Ma van az első sulinap, szóval az évnyitó. Felöltöztem valami ünnepélyesbe, de köztudott, hogy nincs ünneplőm.A hajamat is megcsináltam, a sminkem is, és felhúztam egy cipőt.

   - Jövök már! – szaladtam le az emeletről.

   - Gyere! – nyitotta ki nekem az ajtót Mikey, ugyanis ő visz ma suliba.

   - Sziasztok! – nyomtam egy puszit Ash arcára, Lukenak pedig egy hosszú csókot adtam.

   - Nem izgulsz? – kérdezte tőlem Mikey már a kocsiban ülve néha rám, néha pedig az útra nézve.

   - Kéne? – húztam fel a szemöldököm mosolyogva.

   - Hát… Első sulinap. – vonta meg a vállát.

   - Nem nagydolog. – tettem ugyanazt.

   - Aztán nehogy bepasizz – mutatta fel mutatóujját, és megrázta. Elnevettem magam.

**********

   - Köszi Mikey. – csatoltam ki övemet, majd megöleltem, és kiszálltam a kocsiból.

    - Jöjjek is majd érted? – kérdezte még gyorsan meg.

   - Leköteleznél. – rogytam be.

   - Akkor majd jövök. – kacsintott.

   - Oké, szia – mosolyogtam, majd becsuktam az ajtót, és Mikey már el is hajtott. Megfordultam, és a suli hatalmas épületének látványával találtam szembe magam. Felsóhajtottam, megigazítottam a szoknyámat, és már mentem is be.

Mikor beléptem az ajtón, meglepett a hatalmas tömeg. Na, jó annyira nem volt ’tömeg,’ de többen voltak, mint máskor. Odaballagtam a szekrényemhez, és kinyitottam. Még emlékeztem a kódra.

   - Mondd, csak, mit képzelsz? - csapta be valami ribanc a szekrényemet.

   - Elnézést…? – néztem rá.

   - Ez az én szekrényem. – biccentett az ÉN szekrényem felé. Hú, most közelebbről megnézve… Tényleg ribi a csaj. Ebben a göncben, a festett, méz szőke haj, na meg ez a cipő… Förtelmesen ribis.

    - Khm… Már elnézést, de ez az én szekrényem. – nevettem el magam. – Keress másik helyet. – nyitottam ki újra, és ismét abban kutakodtam. Megpróbáltam nem tudomást venni a csajról, de nem ment, ugyanis ismét becsapta a szekrényt, egyenesen a mutatóujjamra. – ÁÚ! Mondd csak, te normális vagy? – fogtam fájós ujjamat, közben a csajjal kiabáltam. Bevettem a számba is az ujjamat, ugyanis rohadtul fájt.

   - Mégis mit képzelsz, hogy beszélsz velem? – jött közelebb fejével, mire én felső testemmel hátrébb dőltem, és ’Jézus, ez mit akar?’ fejjel néztem. – Ki is vagy, te? – kérdezte. Kaptam az alkalmon.

   - Catarina Irwin. – egyenesedtem ki, és önelégülten vigyorogtam. Ilyenkor ismert fel tényleg. Hátrébb lépett, és beszédre nyílt szájjal állt ott, mint egy szerencsétlen. – És te ki is vagy? – mosolyogtam kedvesen.

   - A nevem Brittany. – nyújtotta felém a kezét, és kedvesen mosolygott. Felhúztam a szemöldököm, majd ismét kinyitottam a szekrényem, mit sem törődve, a kézfogásra váró személlyel. – Brittany McGryiden. – fejezte be, mintha fel kéne ismernem. Hülye fejjel rápillantottam a lányra, aki még mindig kedvesen vigyorgott, és a kezét nyújtotta felém. Éppen végeztem a szekrényembe való be/kipakolással, majd becsaptam azt, és elmentem a lány mellett. – Várj már! – hallottam a magas sarkú kopogását, majd egy kéz visszahúzott.

  - Mit akarsz? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel, egy nagy sóhaj után.

  - Tudom, hogy nem volt túl jó az első benyomásod rólam, de… Nem kezdhetnénk újra? – mosolygott. Nagyon nem volt szimpatikus a csaj, és semmi kedvem nincs egy ribanccal barátkozni.

  - Nem. – fordultam meg, és ismét elindultam az udvar felé.

   - Akkor csak be tudnál mutatni az egyik bandatagnak? Mondjuk Lukenak? – mosolygott. – Tudom, hogy jártok, de egyszer mindennek vége lesz nem igaz? – kérdezte tök természetesen. Na, most telt be a pohár!

  - Ide figyelj, Mrs. Nem jegyeztem meg a nevét, de kurva ribanc kislány! Nem foglak összehozni egyetlenegy bandataggal sem. Sőt, be sem mutatlak nekik. Nem fogom megszentségteleníteni a memóriájukat egy ilyennel. – néztem végig rajta feltűnően. Szerintem mindezt megérdemelte.

  - Hú, most azt hiszed, hogy menő vagy?

  - Nem hiszek én semmit. – vágtam oda, majd elmentem. Nagyon nem akarom ezt a csajt még egyszer látni… Jesszus!

Kimentem az udvarra, és a suli fele már ott állt a helyükön. Odamentem az én helyemre, de Sara, Mac, és Beck nyoma sem volt. Hol lehetnek? Mindegy, majd csak előkerülnek.

Pipiskedve kerestem legjobb barátaimat, és Becket meg is találtam. De a tömeg túlsó felén. Inkább nem megyek oda, még a végén megint elveszteném.

Lassan kivártam az évnyitó végét, és sajnálatos módon, az órák következnek. Igen, itt már az évnyitós napon is vannak órák. Menő, mi?

Most, hogy végre van időm, elmentem megkeresni Becket, hisz őt már megtaláltam. A tömeggel kezdtem el menni, de egy kicsit gyorsabban. Hát ezt nem hiszem el, megint elvesztettem!

    - Oh, bocsánat! – fordultam meg, hisz nekem jött valaki. – Beck! – ugrottam nyakába az illetőnek. Micsoda egybeesés!

  - Szia Cat! – ölelt át szorosan. – Milyen volt a turné? – engedett el.

  - Nagyon jó! – mosolyogtam.

  - Köteles leszel, elmesélni mindent! – simította végig a karomat.

  - Mindent? Hidd el, nem vagy te mindenre kíváncsi. – legyintettem. Mondjuk ez alatt a Lukeos éjszakákat értem. Nem hiszem, hogy annyira kíváncsi lenne rájuk. Haha!

  - Szia, Beck cica! – puszilta meg egy a semmiből előjött lány. Ezt nem hiszem el! Ez az a ribanc kislány, akivel úgy fél órája veszekedtem egy jót. – Oh, szia Cat! – ölelt át, mintha legjobb barátnők lennénk. – Ide figyelj! Beck a pasim, és te sem akarod, hogy szomorú legyen, igaz? Attól lenne szomorú, hogy a legjobb barátja, és a drágalátos nagyon szeretett barátnője utálják egymást. Ezt te sem akarod ugye? – súgta a fülembe. Jézusom, ezt nem hiszem el…!