5.fejezet.- Welcome S.!

Sziasztok!

Úgy döntöttem, hosszas gondolkodás után, hogy eltolom azt a nagy "fordulópontot."

Az okát erre nem tudom megmondani, de semmi pánik, nem marad ki ;) :D

Na mindegy, szóval új rész!:)

Jó olvasást!:)

xx

Welcome S.!

A nap éppen, hogy csak besütött a még sötét szobába. Ránéztem az órára, és reggel 6-ot mutatott. Igazán korán keltem. Luke mellettem még mindig aludt, szája kicsit elnyílt, úgy szuszogott. Elmosolyodtam rajta, majd bementem a fürdőbe. Megmostam az arcom, feltettem egy kis sminket, kimentem, és megpróbáltam úgy felöltözni, hogy az édesen alvó fiúm ne ébredjen fel rá. Párszor forgolódott egyet, de semmi komolyabb jelét nem mutatta annak, hogy ébren van. Felöltöztem, a hajamat is elrendeztem, majd lementem az emeletről. Egy lélek sem volt lent. Nem meglepő, hisz reggel 6 van. Csináltam magamnak egy tál zabpelyhet, egy pohár kakaót, és leültem mindezzel a kanapéra, a TV elé. Bekapcsoltam, és odakapcsoltam a SpongyaBob kockanadrágra. Igen, tudom, hogy 11.-es vagyok. Tisztában vagyok vele. De én szeretem. Elfogyasztottam a reggelimet, és kellően jól is laktam a csoki dús finomságokkal. Elmosogattam minden tányért, ami elől volt, és ott hagytak a fiúk. Hihetetlen, milyen rendetlenek. Kicsit már unatkoztam, és már 7 óra volt. Gondoltam, a fiúk egy jó darabig, még biztos nem fognak felébredni. Ha fel is ébrednek, délig nem jönnek ki a szobájukból. Hogy miért? Nos, azért mert tegnap egyrészt igen sokáig fent maradtak, illetve az italt sem sajnálták a poharukból. Na, mindegy, szóval mivel már az unalom gyötört, elmentem sétálni. Amint kiléptem az ajtón, az enyhén csípős reggeli hideg időjárás csapott meg. Visszaléptem az ajtón, és felkaptam egy dzsekit, amit találtam, ami Ashtoné volt. Kicsit nagy volt rám, de nem nagyon érdekelt. Kiléptem az ajtón, és elindultam New York utcáin. Nem volt különösebb célom, hogy hova akarok eljutni.

   Már körülbelül negyed órája sétálgathattam, amikor találtam egy kis parkot. Már kezdtek fáradni a lábaim, és az ott elterülő padok, nagyon hívogatóak voltak említett testrészemnek. Közelebb mentem az egyik padhoz, és leültem. Nagyon elkalandoztak a gondolataim, de jó értelemben. Arra gondoltam, hogy vajon mi lesz a következő állomás, még hány országot fogunk megjárni, és hány emberrel ismerkedem meg.

  - Szia. – köszönt rám egy ismerős hang. Felkaptam a fejemet, és egy ismerős arc volt a hang tulajdonosa. Jé! Az, az, a fiú, aki a múltkor a koncert után megmentett egy kocsi elől, és olyan flegmán leráztam. Na, jó, ez hülyén hangzik…

  - Szia. – egyenesedtem ki.

  - Mit keresel itt? Mi nem… Los Angelesben találkoztunk? – vonta össze a szemöldökét.

  - Hát ömm… De! – mosolyogtam az utolsó szónál.

  - Hogy vagy, Ömm… Leülhetek? – mutatott a mellettem lévő helyre. Halványat bólintottam, majd a fülem mögé tűrtem egy hajtincset. Nem volt sok kedvem beszélgetni senkivel, de nem akartam, hogy egy bunkó parasztnak ismerjen meg. Ki akartam köszörülni a csorbát. Vagy valahogy így mondják…

   - Figyelj, ne haragudj, hogy múltkor szemét voltam, csak… nem volt jó napom. – nevettem affajta „kiröhögöm magamat” nevetéssel.

   - Nyugi, semmi baj. Néha előfordul. – vonta meg a vállát. – De a nevedet, még mindig nem tudom. – kereste tekintetemet.

   - Cat vagyok. – mosolyogtam, és nyújtottam a kezemet.

   - Max. – mosolygott. Cat? Ez nem azt jelenti, hogy macska? Minek a becézése? – nevetett.

   - Catarina. – mosolyogtam.

  - Szép neved van. – mosolygott ő is. – Nagyon ismerős vagy, azon az estén kívül nem láttalak valahol? – kérdezte, és nagyon nézte az arcomat, hátha felismer. De egyáltalán nem volt nekem ismerős a srác. De meg kell hagyni, nagyon helyes. De most egy kicsit eltértem a tárgytól…

  - Hm… Nem, arcokat nem felejtek el. – ráztam kicsit a fejem, összeráncolva homlokomat.

  - Mit mondtál, mi a vezetékneved? – nézett szemembe.

  - Irwin. – mosolyogtam. Leesett neki.

  - Te vagy Ashton Irwin húga! – nézett kikerekedett szemekkel. Elnevettem magam reakciójára.

  - Igen, én. Te pedig egy meglepődött 5SOS fan. – mosolyogtam.

  - Félreértés ne essék, szeretem a zenéjüket, de magukért a srácokért nem vagyok oda. – dőlt hátra a padon mosolyogva.

  - Mi baj velük? – néztem rá értetlenül.

  - Beképzeltek. – vonta meg a vállát. Ch…

  - Tessék? – néztem rá egy kicsit számon kérően. Mi az, hogy a szinte már családomat ócsárolja?

  - Mondtam. Beképzeltek, és bár szeretem, a zenéjüket hangjuk sincs, és hagyjuk meg… nem hiszem, hogy a lányokhoz vonzódnak. – nevetett. Tessék? Ez már mindennek a teteje. Ez tényleg egy…

  - Na, jó! – álltam fel hirtelen. – Kezdjük ott, hogy ha nem szerinted nincs hangjuk, akkor nincs füled a zenéhez, vagyis nincs jogod másokat ócsárolni. Amúgy is, nem hiszem, hogy te jobbat tudnál. Másodszor pedig, Lukenak van barátnője, Ashtonnak is, Calum, és Michael pedig majd talál magának lányt. Igenis a lányokhoz vonzódnak. Mindennek a teteje, hogy ócsárolni mered őket. – kiabáltam. Na, jó lehet, hogy egy kicsit túlzásba estem, de elragadott a düh heve.

  - Hű! – csak ennyit tudott mondani. Ideges fejjel, idegesen kifújtam a levegőt, mélyreható kioktatásom hevességéből. – Bocsánat, hogy van véleményem. – állt fel, majd védekezően felemelte kezeit, utána pedig zsebre vágta azokat.

  - Nem azzal van a gond, hogy van véleményed, hanem azzal, hogy… - megakadtam. Nem hiszem el! Igaza van...! De ez már nem is az ő beszólására megy ki. Hanem arra, hogy ki nyer ebben a körben.

  - Hogy? – nézett rám, mintha várná a folytatást, de tudja, hogy azért nem mondtam, mert rájöttem, hogy igaza van. Nem hagyhatom, hogy egy ilyen tuskó győzzön. Gyorsan ki kell találnom valamit.

  - Hogy ezt ki is mondod. – húztam ki magam. Ez egy nagyon hülye folytatásra sikeredett… De valamilyen szinten igaz is! Ha ennyire negatív véleménye van, miért nem tartja meg magának? Senkit sem bántana meg vele…

  - Baj, hogy ki mondom a véleményem, és kiállok érte? – nézett rám értetlen tekintettel. Beszédre nyílt számon egy hang sem jött ki. Azonnal ki akartam kerülni ebből a kínos helyzetből. Nagyon gyorsan!

  - Tudod mit! Ez nem nevezhető annak, hogy kiállsz érte! Ez csak egy negatív vélemény.

  - Ami az enyém - mosolygott.

  - Meddig akarsz még játszani? – néztem rá.

  - Játszani? Hagyjuk már… Én már rég nyertem. – rázta kicsit a fejét, és önelégült vigyorral körítette a számomra roppant kellemetlen jelenetet.

  - Semmi kedvem veled beszélgetni. – fordítottam hátat, majd elindultam.

  - Nem jól alakult az ismerkedésünk, de… - fogta meg a kezem, és maga felé fordított. – de talán nem kezdhetjük újra? – mosolygott. Szerintem ő nem tudja, hogy Luke és én együtt vagyunk.

  - Az imént obszcén szavakkal illetted a legjobb barátomat, szinte már a családomat. – emlékeztettem, mire lesütötte tekintetét.

  - Sajnálom. – mosolygott. – Szóval? – nézett reménykedve szemeimbe.

  - Figyelj, szerintem te nem tudod, hogy nekem fiúm van.

  - De, tudom. – nevetett, mintha ez olyan természetes lenne.

  - Akkor miért akarsz kikezdeni velem? – néztem rá kérdően, mire közelebb jött, és megfogta a kezem. Jézusom! Gyorsan kirántottam a kezeimet az övéiből. Kicsit elmosolyodott erre, és közelebb húzott magához a derekamnál fogva. Nem akartam semmit sem ettől a sráctól. – Hé, engedj el, jó? – próbáltam ellökni magamtól.

  - Most mi bajod van? – nézett rám értetlenül.

  - Mondtam, hogy van fiúm. Luke. – magyaráztam.

  - Kit érdekel? – próbált megcsókolni, de ellöktem magamtól.

  - Engem. – vettem feljebb a hangomat.

  - Hé, mi folyik itt? – jött egy hang a hátam mögül. Megfordultam, és egy teljesen hihetetlen személy tárult elém…