17.fejezet.- Helyrehozom! Egyébként...Luke?!

Sziasztok!:)

Meghoztam az új rééészt!

Éés mint tudjátok, sé a mellékelt ábra mutatja, maa már - ezenkívül- hoztam egy részt!:)

És ha minden igaz, még egy lesz!:)

TRIPLA RÉÉSZ!

Remélem örül neki valamennyiőtök:)

Jó olvasást!:)

xx

Helyrehozom! Egyébként...Luke?!

 

  - Még te mondod? Hol van a hősszerelmesed? – kérdezte Ash.

  - Nem tudom. Gondolom zuhanyzik. – vontam vállat. Ebben a pillanatban nyitódott a bejárati ajtó, mire mindannyian hátranéztünk. Gemma állt az ajtóban, és Asht, és engem bámult kikerekedett szemekkel.

  - Én csak… - szólalt meg nagy nehezen. Gyorsan felpattantam Ashton öléből, mire ő odasietett Gemmához.

  - Figyelj, ez nem az, aminek látszik! Ő a… - fordult felém Ashton. Jézusom, ez nagyon kínos... Gemma azt hiszi, hogy Ash és én? Azt a rohadt…

 - Nem érdekel ki ő! – szakította félbe Asht Gemma. – Láttam, amit láttam!

  - Gemma, figyelj! – mentem közelebb.

  - Mondtam már, hogy nem érdekel! Hidegen hagy ilyen ribancok magyarázkodása. – lépett hátrébb.

  - Hé, ne mondj ilyet rá jó? – emelte fel a hangját Ashton, bár látszott rajta, hogy nem szívesen kiabál Gemmával.

  - Még véded is? – vonta össze a szemöldökét a lány.

  - Igen, védem! De nem tudod, hogy…

  - Valóban nem tudom! – ilyenkor rám nézett. – De már ezerszer mondtam! Nem érdekel! Ne keress többet rendben? – nézett Ashtonra könnyes szemekkel, majd az ajtó mellett lévő fogasról gyorsan leszedte az itt hagyott dzsekijét, és elrohant. Ashton még állt pár másodpercig maga elé bámulva, ledermedten, könnyes szemekkel, amiért megszakadt a szívem, majd kifutott az ajtón, egyenesen Gemma után. Bűntudatom volt. Hiszen ez az egész miattam van. Kinéztem az ajtón, és azt láttam, hogy Ashton Gemma előtt áll, és magyarázza, hogy nincs köztünk semmi, de Gemma egyáltalán nem figyelt. Mikor Ash éppen mondani akarta, hogy én a húga vagyok, Gemma elment mellette, mit sem érdekelve. Ash nem fordult utána, csak állt ott könnyekkel a szemében.

*Ashton szemszöge.*

Mikor éppen mondani akartam, hogy Cat a húgom, Gemma elment mellettem. Nem fordultam utána, teljesen lefagytam. Gemma rengeteget jelent nekem. „Ne keress többet!” Ez a mondata teljesen sokkolt. Nem bírom ki Gemma nélkül. Könnyes szemekkel álltam ott lefagyva, mikor dörögni kezdett az ég. Komolyan, mint valami rossz romantikus filmben. Szakadni kezdett az eső. Hátrapillantottam, és már nem láttam Gemmát. Elment. Visszafordultam, és ilyenkor halk sírásba kezdtem. Még mindig szakadt az eső, én pedig kezdtem fázni, de nem volt erőm megmozdulni sem. Egyszer csak láttam, hogy Cat szalad ki az ajtón, kezében egy pokróccal. Elmosolyodtam a látványra, hogy dideregve szalad felém, egy pokróccal a kicsi kezeibe.  Mikor odaért mellém, a vállamra terítette a pokrócot.

  - Ash, gyere be, kérlek! Itt kint meg fogsz fagyni! – hunyorított, mert az eső annyira esett. A hajunk, a ruhánk, a mindenünk már teljesen szét volt ázva. Bólintottam egyet, Cat megragadta a kezemet, és befelé kezdett el húzni. Mikor beértünk Cat levette rólam a vizes takarót, és felvezetett a lépcsőn, a szobámba. Még mindig sokkos állapotban voltam Gemma miatt. Nem igazán fogtam fel, hogy elvesztettem emiatt a kis dolog miatt. Most utál. Látni sem akar.

  - Gyere, kerítek egy száraz ruhát. – ültetett le az ágyra, majd belenéztem a szemeibe, amik könnyesek voltak. Rögtön tudtam miért. Azt hiszi, hogy ez az egész ő hibája. Pedig nem az! Egyikünk hibája sem! Csak Gemma nem értette a dolgokat.

  - Cat! – szóltam hozzá, hogy álljon le a kapkodással, és beszéljük meg a dolgokat, de nem állt meg. – Cat, nyugodj meg! – fogtam le a kezeit, amik teljesen hidegek voltak, akárcsak az enyéim.

  - Annyira sajnálom! Ez az egész az én hi… - kezdte el, de nem engedtem, hogy végigmondja.

  - Nem a te hibád, megértetted? Nem csináltál, vagy mondtál semmi rosszat világos? – néztem mélyen a szemeibe. Nyelt egy nagyot, és egy könnycsepp folyt le az arcán. Tudtam, hogy nem hiszi el, ezért szorosan magamhoz öleltem hideg testét. Váratlanul érte, de visszaölelt. Nem tudtam, még mit kéne mondanom, hogy elhiggye.

  - Megígérem, hogy visszaszerzem neked Gemmát! – suttogta. Nagyra nyíltak a szemeim. Hogy ígérhet ilyet?

  - Gemma látni sem akar. Nem csak engem. Téged sem! – vontam össze a szemöldököm. – Mégis hogy akarod ezt elérni?

  - Még nem tudom. – nézett le a földre.

  - Cat, figyelj nagyon kedves tőled, hogy segíteni akarsz, de… ez nem a te dolgod! Vége van. Ennyi. – próbáltam lebeszélni.

  - De én… - kezdte el.

  - Mondtam már! Ne üsd bele ebbe az orrod! – pöcköltem meg említett testrészét az ujjaimmal, mire felkuncogott, én pedig visszamosolyogtam. – Most pedig menj ki, mert öltözni szeretnék. – kaptam fel játékosan, és kivittem a szobámból, miközben ő már fuldokolva nevetett.

*Cat szemszöge.*

Ash azt mondta, hogy ne avatkozzak bele az ő ügyükbe. Ha nem is lenne nekem ilyen fontos Ash, nem is tenném. De nekem az! Ergo, nem hallgatok rá! És amúgy is elmondtam már valamikor, hogy szereznem kell neki egy csajt! Olyan cukik együtt Gemmával… Persze, egy kicsit pikkelnem kéne a lányra, ugyanis ribancnak nevezett, de most nem látom megfelelő helyét, és idejét emiatt haragudni rá. Sokkal fontosabb most Ő, és Ashton.

   Ash kiküldött a szobájából, mert át akart öltözni, és rendbe szedni magát. Átszaladtam az én szobámba, és én is megtettem ugyanezt. Közben eszembe jutott Luke. Ránéztem a fürdőszobaajtóra, de az tárva nyitva volt, és Luke sem volt bent. Felöltöztem, és leszaladtam az emeletről. Körbenéztem az egész házban, de Luke sehol. Kezdtem megijedni. Semmi hívás, semmi SMS, és még nem is szólt. Hova tűnhetett?