11.fejezet. - Büntetés

Hey!:)

Meghoztam a rééééészt!:)

Jó olvasást!:)

xx

Büntetés

  - Michael! – szólt rá, mire a fiú ökölbeszorított kézzel állt ott.

  - Sajnálom, hogy nem mondtam el. De kérlek, Lukenak egy szót se! – mondtam, miközben ők egy csoportölelésre hívtak.

  - Azt hiszem, hogy már késő! – mondta Calum, miközben a lépcsőre nézett. Odanéztem én is, és Luke állt ott. Idegesen meredt rám. Oh, ne!

Lassan közelebb léptem Lukehoz, aki csak dühösen állt ott.

  - Luke, én… - kezdtem el, de nem tudtam tovább folytatni. Luke idegesen kifújta a levegőt, és az ajtó felé ment. A szememmel követtem, a tetteit. Levette a fogasról a kabátját, és kinyitotta az ajtót.

  - Elmentem! – kiabált még vissza, aztán erősen becsapta az ajtót, mire összerezzentem.

  - Remek! Remélem leverte a vakolatot. – morogta az orra alatt Ash, majd rátette a kezeit a vállamra. – Ne aggódj! – mosolygott, és a tekintetemet kereste. – Majd lenyugszik. – vonta meg a vállát. Borzasztóan éreztem magam.

  - Vajon, hova mehetett? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel, és szomorú tekintettel.

  - Megyek, megkeresem. – ment az ajtó felé Calum, felvett ő is egy dzsekit, és kiment az ajtón. Gyorsan megfordultam, és felrohantam az emeletre. Kikaptam egy ruhát a szekrényemből. Ez volt legfelül. Felöltöztem, megmostam az arcom, a hajammal, és a sminkkel most rohadtul nem foglalkoztam. Nem ez volt most a lényeg. Miután felöltöztem, és arcot mostam, villámsebességgel rohantam le az emeletről, és vettem fel az első dzsekit, amit találtam. Michaelé volt, de nem érdekelt. Vagy hatszor nagyobb volt az én méretemnél, de ez sem izgatott. Gyorsan kinyitottam az ajtót, de még nem mentem ki rajta, hanem a dzsekit vettem fel.

  - Te meg, hova mész? – kérdezte tőlem Ash a hátam mögött.

  - Utána megyek. – igazítottam meg a dzseki gallérját, majd még mielőtt ki mehettem volna, Ash megfogta a karom, és visszahúzott, majd becsukta az ajtót. Ellenkezni akartam, azzal, hogy kirángatom magam a kezei közül, de ő erősebb volt. – Ashton, légy szíves, engedj el! Utána akarok menni! – nyafogtam. Tudtam, hogy nem bántani akar.

  - Ki mondta, hogy nem mehetsz utána? – vigyorgott, mire bár pocsék kedvem volt, nekem is mosolyognom kellett. Gyorsan felvette a pulcsit, ami a kanapé háttámláján volt, és kitolt az ajtón.

  - Merre mehetett? – kérdeztem, miközben a hajamat tűrtem hátra.

  - Fogalmam sincs. – gondolkodott. - Vagyis van! Gyere! – fogta meg a karom, és maga után húzott.

Vagy egy 5 percet gyalogolhattunk, amikor egy parkot pillantottam meg.

  - Hol vagyunk? – kérdeztem összevont szemöldökkel.

  - Egy parkban. Luke mindig idejön, ha ideges, szomorú, vagy ha valami baja van. – vonta meg a vállát. A szememmel, és a fejemmel keresgéltem mindenhol Lukeot, és amikor megtaláltam, egy padon ücsörgött, Calum mellette. Gyorsan kiszedtem a kezemet Ashéből, és arrafele kezdtem el gyorsan menni.  Mikor odaértem, Luke hátrapillantott, és fel akart állni, de Calum visszahúzta a padra.

  - Nyugodj már le, hallod? Elmondtam, hogy mi volt, nem kell ezért mérgesnek lenned Catre! – motyogta Cal Lukenak, de pár szót utána nem értettem tisztán, azt, amit Luke mondott. – Na, jó! Akkor én most magatokra hagylak! – mondta Calum, miközben felállt, és elment. Felsóhajtottam, és odamentem Luke mellé. Ő még mindig ott ült a padon, és az előttünk lévő kis tavat fürkészte.

  - Leülhetek? – kérdeztem félénken, Luke tekintetét keresve. Kiegyenesedett, és bólintott egy halványat. Elmosolyodtam, és leültem mellé. – Figyelj Luke… - kezdtem volna el, de közbevágott.

  - Nem, Cat! Nem kell elmagyaráznod semmit! – mosolygott rám, ami meglepett. Hiszen, eddig nagyon ideges volt. – Calum már mindent elmondott. – fejezte be.

  - Akkor nem haragszol? – kérdeztem félénken. Ő csak rám nézett, és közelebb csúszott hozzám. Ajkaim felé közelített, és lassan, szenvedélyesen megcsókolt. Hirtelen ért a tette, olyannyira, hogy nem csókoltam vissza. Még nem kaptam nagyon észbe. Mikor észrevette, hogy nem csókolok vissza, nem vált el tőlem, sőt, megfogta a csípőmet, és közelebb húzott magához. Így már a felsőtestünk szinte minden egyes ponton összeért. Ez volt az a szint, ahol észbe kaptam, és visszacsókoltam neki, amit szemét módon megmosolyogtatott, és megharapta az alsó ajkamat, amire felnyögtem, amin ismét elmosolyodott. Csókolózás közben, arra lettünk figyelmesek, hogy 2 öreg hölgy mögöttünk sugdolózik, hogy „Nézd meg, ezt a két fiatalt! Ezek a mai fiatalok…” meg, hogy „A mi korunkban, még illetlenség volt ezt csinálni!” Lassan elváltunk, és kuncogtunk ezen egy jót.

  - Ezt nemnek veszem. – haraptam alsó ajkamba, és szinte nyögtem ezt a 3 szót. Ezen úgy színt elkuncogta magát. Hála Istennek! Nem haragszik!

  - Viszont azt a szemetet, nem hagyom annyiban! – közölte. Inkább csak keményen kijelentette. Nem hiszem, hogy ellenkezhettem volna.

  - A.a! Légy szíves, ígérd meg, hogy nem bántod! – álltam fel idegesen, mire visszahúzott maga mellé.

  - Mégis, hogy ígérhetném ezt meg? – vonta össze a szemöldökét. – Hiszen, kényszerített téged valamire, amit rohadtul nem akartál, ráadásul jóformán fogva tartott. – mondta, mintha nem tudnám. – És ezt nem hagyhatom szó nélkül, hogy csak ha megcsókolod, enged ki a suli raktárából! – rázta a fejét. Jézusom, a suli! Elkéstem! Ijedtem fogtam meg Luke kezét, és húztam fel a dzsekije ujját, hogy lássam az óráján az időt.

„12:28”

Azt a kurva! Már 2 és fél órája bent kéne lennem a suliban. A jó életbe! Ezt nem hiszem el! Sietősen álltam fel, és fogtam meg Luke kezét, majd magam után húztam, miközben futottam, majd mikor ráeszmélt, hogy sietni kéne, ő is elkezdett futni.

  - Sietnem kell, sietnem kell, sietnem kell! – ismételgettem magamban, miközben berontottunk a házba, és felszaladtam az emeletre.

  - Hú, Jézusom, ebbe meg mi ütött? – kérdezte még Ashton Luketól, aki csak megvonta a vállát.

Nagyon gyorsan szaladtam fel az emeletre, most már raktam fel sminket, és a hajamat is csak kifésültem, majd ismét lerontottam a földszintre, majd – mivel Ő volt a legközelebb – Michaelt ragadtam meg, és vonszoltam ki, miszerint vigyen le a suliba.

El is vitt, majd amikor kiszálltam a kocsiból, hatalmas sietséggel rontottam be az iskolába, amiben az óra már kereken 1 órát mutatott, és abban a pillanatban megszólalt a csengő, a diákok, pedig szinte egyszerre rontottak ki az osztálytermekből, majd amikor a tanár is kijött, akivel történetesen az első órám lett volna, jobbnak láttam, ha eltűnök onnan, még mielőtt még hatalmasat kapnék. Sietősen, és zavartan néztem körbe mindenhol, de nem találtam semmi búvóhelyet.

Majd hirtelen magam mellett, megpillantottam egy kis ajtót. Kaptam az alkalmon, ugyanis a tanár felém közeledett. De még nem vett észre. Gondolom, valami másik diákhoz megy oda, de engem biztos nem vett még észre. Na, mindegy, szóval felém jött, én pedig sietősen rontottam be abba a szobába, ami mellettem volt. Szerencsére nyitva volt az ajtó. Amikor bementem, hatalmas meglepetésemre, egy elzárt hely volt. Semmi ablak, csak egy villany volt a plafonra rögzítve, ami csak megjegyzek, fel volt kapcsolva. Rányomtam a fülem az ajtóra, hátha hallok valamit, ha esetleg a tanár közeledne. Hangokra vagyok figyelmes a hátam mögött, és amikor hátra pillantok, egy lány, és egy fiú voltak egymásra tapadva. Lehetetlen, hogy nem vettek volna észre engem, de mégis. Észre sem vették, hogy itt vagyok. Egymás nyakát csókolgatták, néha-néha pedig csókot váltottak. Undi módon pedig nyögdécseltek közbe. Ezek itt a… suliban akarják csinálni? Jesszus… Kezdett kellemetlen lenni nekem, de megpróbáltam nem oda figyelni, de nem ment.

  - Kühümm… - köszörültem meg a torkomat, mire végre felfigyeltek rám. A lány megigazította félig kigombolt blúzát, amiből már kint volt majdnem a fél melle. A fiú pedig a sliccét húzta fel. Felhúzott szemöldökkel díjaztam tetteiket. Még kínosabb volt. Nekem. De szerintem nekik is. Mikor pár perc csönd uralkodott hármunk között, egy halvány mosolyt küldtem feléjük, amit viszonoztak is. Majd lassan megfordultam, és ismét kihallgatóztam, hátha hallok valamit, közben pedig halványan elkuncogtam magam, azon, hogy ők milyen szerencsétlenek, és, hogy mögöttem sugdolóznak valamit. A kis kuncogásból alig bírtam vissza tartani a röhögést lett. De nem hallottam kívülről semmit, szóval kimentem, és amikor becsuktam az ajtót, és megfordultam a tanár állt előttem keresztbe tett karokkal. Beszédre nyílt szájjal álltam előtte,de nem tudtam mit mondani.

  - Én csak… - vakartam a tarkómat. – Jó reggelt Mr. Ryan! – intettem bizonytalanul, és mosolyogtam ugyanígy, de ezt a tanár, csak egy szemöldök felhúzással díjazta. Nagy pácban vagyok. – Jó, megyek már! – indultam meg lustán a tanáriba, amit a tanár már egy mosollyal jutalmazott. Mondanom sem kell, büntibe kell mennem suli után.