X. fejezet.- CL

Hellóka!:)

Meghoztam az új részt! Nem tudom, hogy megfelel e nektek e rész hosszúsága, de szerintem pont jó lett. 4 oldal lett Wordben, szóval nem lett sok se, és kevés se! 

 Nem tudom, hogy mikor hozom a legújjabb részt, de sietek vele, ígérem!:) 

Jó olvasást!:)

xx

CL

  - Jajj Cat! Te kis buta kislány! – tűrte a fülem mögé a hajtincsemet Ash. Összevontam a szemöldököm.

  - Miért vagyok buta? – kérdeztem puffogva.

  - Nem hagyunk itt. – mosolygott Calum.

  - Ezt… nem értem. – mondtam, majd Ashre néztem, hátha ő megmagyarázza.

  - A turné kb. 3 hónapos. 3 hónapig nem fogunk téged itt hagyni. – magyarázta mosolyogva, mire én is elmosolyodtam. – Eljössz velünk. – jelentette ki.

  - Ez komoly? – kérdeztem vissza vigyorogva. Mindenki bólintott egyet, majd felálltam, és egy nagyölelésre hívtam mindenkit. Miután szétroppantottak, ismét kérdezni akartam valamit:

  - És… Mikor kezdődik? Hova mentek először? Várj, 3 hónap, akkor az pont belefér a nyárba. – hadartam.

  - Nyugi Cat! – hallgattatott el Michael. – Nos, az igazat megvallva 1 hét múlva, Las Vegasba. – jelentette ki.

  - Hú, oda mindig is el akartam menni. – mosolyogtam.

  - Hát, akkor most megteheted – kacsintott Calum.

  - Ez szupi! Köszi srácok! – köszöntem meg, hogy magukkal visznek. Miután kibeszélgettük magunkat, a fiúk kimentek a szobámból, én pedig lefeküdtem. Alig bírtam elaludni, annyira izgatott voltam. Ez csodálatos! Nem csak ez a turné dolog – de az sincs kizárva – hanem az is, hogy most minden klaffol. A fiúk karrierje felfelé halad, nekem minden rendben a sulival, a családomat végre el tudtam felejteni, és szereztem egy újat. Egy sokkal jobbat! Várjunk… a családom! Hát persze! Hisz… hisz ők is Amerikában vannak. Áh, tuti nem futunk velük össze. Nem lenne kellemes. De nem érdekel. Gyorsan ki verem a fejemből ezt a puszta gondolatot is. Nagy gondolkodásomban lassan álomba szenderültem.

   Éppen valami nagyon szépről álmodtam, amikor egy kis simítást éreztem az arcomon. Pillegve kinyitottam a szemeimet, és Luke bámult engem.

  - Te meg min röhögsz? – kérdezte összevont szemöldökkel. Hoppá! Túl hangosan kuncogtam el magam.

  - Olyan vicces vagy ilyen közelről. – kuncogtam tovább.

  - Oh, tényleg? – kérdezte vissza, miközben elkezdett csikizni, majd rám mászott, - úgy értem lovagló ülésben - miközben én már fulladoztam a nevetéstől.

  - Ne, Luke kérlek! – nevettem, miközben próbáltam mosolyogva lehámozni magamról csikiző mancsait, de nem nagyon sikerült. Már szinte az egész hasam fájt a furcsa érzéstől, és a nevetéstől. Még Luke egy kicsit szórakozott a szenvedésemen, majd abbahagyta kínzásomat, és legördült mellém.

  - Sajnálom. – puszilta meg az orrom vigyorogva. Duzzogva ellöktem magamtól, és elfordultam a másik irányba. – durcás – motyogta magában Luke. Visszafordultam, és megcsókoltam, majd lassan rámásztam. Egy kicsit bosszút akartam állni rajta, így kicsit odanyomtam magam az ágyékához, ezzel az őrületbe kergetve mire belenyögött a csókunkba, én pedig elmosolyodtam. Édes a bosszú. Még kicsit perverz formájában is.

  - Háhá! – nevettem kárörvendően, majd lemásztam róla. Előkaptam egy összeállítást, és elkezdtem öltözni, amit Luke örömteli fejjel nézett végig.

  - Jól szórakozol? – kérdeztem tőle, miközben a felsőmet kaptam magamra. Luke bólintott egyet egy kaján vigyorral az arcán, mire megforgattam a szemeimet, majd megragadtam a kezét, és lerángattam az emeletről. A fiúk a konyhában reggeliztek, és már nekem is ott volt egy szelet pirítós az asztalon. Összedörzsöltem a kezeimet, és leültem megenni.

  - Neked is jó reggelt! – mondta a mellettem ülő Ashton.

  - Jaj ne haragudjatok, jó reggelt! – mondtam utólag is, majd adtam Ash arcára egy puszit, és elkezdtem a reggelimet. A fiúk reggeli közben a turnéról beszélgettek, hogy mennyire várják, és még sok dologgal ezzel kapcsolatban…

Aztán egyszer csak beugrott, hogy azt mondták, hogy 1 hét múlva kezdődik meg a turné. De…

Nekem még 2 hét van a suliból! Mi lesz azzal az 1 héttel?  

  - Öm… Ash! – szólítottam meg a bátyám.

  - Hm? – hümmögött.

  - Mit is mondtatok, 1 hét múlva kezdődik a turné? – kérdeztem.

  - Aha, miért? – vett a szájába egy falatot.

  - Nekem még 2 hét van a suliból. – magyaráztam.

  - Tudom. – vonta meg a vállát.

  - És? – vontam fel a szemöldököm.

  - Mi és? Kértünk neked igazolást arra az egy hetedre. Bele ne halj, hogy nem kell a suliban rohadnod egy hetet. – forgatta meg a szemeit.

  - Köszi Ash, ez szuper! – öleltem meg.

  - Szívesen, de megehetném a reggelimet? – mutatott a még félig tele tányérjára.

  - Oh, persze, bocsánat! – mosolyogtam, majd a fülem mögé tűrtem egy hajtincsemet. Befejeztem én is a reggelimet, majd felmentem a szobámba, és elővettem egy könyvet, ugyanis semmi kedvem nem volt most kockulni. Hasra feküdtem az ágyamon, és kinyitottam az olvasnivalómat. Alig 10 percen belül csörögni kezdett a telefonom. az íróasztalomon. Felkászálódtam az ágyamról, és ránéztem a kijelzőre, amin Mac neve volt. Mosolyogva vettem fel a telefont.

  - Szia Mac! – köszöntöttem.

 - Szia! – szólt bele édesen a telefonba. Mac mindig is olyan édes volt. És fura… - Szóval csak azt akartam megkérdezni, hogy lenne e kedved, ma átjönni? Vagy anyukád nem engedné? – erre a kérdésére lefagytam. Ők még nem tudják. Jesszus, hogyan mondjam el nekik, hogy „Hát tudod, anya, és apa elmentek a kisöcsémmel, itt hagytak, és elmentek Amerikába, engem pedig az eddig nem ismert bátyámhoz küldtek, aki mellesleg egy világhírű banda tagja, és most ezzel a bandával lakom együtt.” Ezt még én sem venném be… Megvan! Nem én megyek el hozzájuk, hanem ő jön el hozzánk, és bemutatom őt is nekik! Úgy már biztos elhinné! De akkor már Sarat is elhívom! – Cat! Caat! Itt vagy még? – kérdezte Mac.

  - Ömm…igen persze, ne haragudj! Figyelj csak Mac! Mi lenne, ha te jönnél át? Be kell mutatnom valakiket! – mondtam. De várjunk csak! Mac eddig a szomszédom volt! Azt sem tudja, hogy elköltöztünk. – vagy tudod mit? Elmegyek érted! Fél óra és ott vagyok! – mondtam.

  - Fél óra? Hisz 5 perc sincs átjönnöd ide. – kért számon furán.

  - Hidd el, van mit mesélnem. Fél óra. – tettem le a telefont ezzel. Gyorsan beszaladtam a fürdőbe, és raktam fel egy kis sminket, majd leszaladtam a fiúkhoz, megkérni Asht, vagy valakit, hogy vigyen el Machez. Michael vállalkozott, hogy elvisz, azt mondta nincs jobb dolga. Nekem mindegy ki visz el, mindegyik fiút imádom.

Beszálltunk a kocsiba Michaellal, és elindultunk Machez. Mikor odaértünk, mind a ketten kiszálltunk a kocsiból, és Mac háza felé vettük az irányt. Ránézve a régi házunkra kicsit szomorú volt. Hisz itt nőttem fel, és egy szempillantás alatt minden megváltozott. Észre sem vettem, hogy egy könnycsepp gurul végig az arcomon, ellentétben Michaellal.

  - Hé, jól vagy? – húzott vissza.

  - Persze. – töröltem le a könnycseppet mosolyogva. – Semmi bajom. – indultam el újra, de Michael ismét visszahúzott.

  - Látom. – nevetett. – Nyugi. – ölelt meg. Nagyon jól esett, hogy így törődik velem. Miután elváltunk, ismét megindultunk a ház felé, most már sikerrel. Becsöngettem, és Mac azonnal ajtót nyitott, nagy mosollyal az arcán, majd megölelt. Később Sara is megjelent, majd hazahajtottunk. Út közben bemutattam Michaelt is, és úgy tűnt vele nagy sikert arattam, ugyanis szimpatikus volt nekik, ahogy észrevettem. Mikor beléptünk a házba, a többi fiút is bemutattam nekik, és ez elég nagy örömükre volt Saraéknak. Mármint az, hogy találkoztak velük. Ismerték ezt a bandát, és oda, meg vissza voltak érte. Mikor felmentünk a szobámba átbeszéltük a turné dolgot is, és sajnos a családom történetére is sort kellett kerítenem. Elmeséltem nekik az egész történetet, amit tátott szájjal hallgattak végig. Meglepte őket, hogy ennyi minden történt velem, és még fog történni.

Lassan elment az idő, és beesteledett. Jaj, tényleg azt nem is mondtam! Ma mondták, hogy nem kellett suliba menni, mert valami osztályozó bigyó volt a tanároknak.  Michael, és én hazavittük a lányokat, majd visszajöttünk vacsira, amit persze szintén én csinálok ma. Micsoda lusta népség ez itt!

Én is megvacsiztam, majd felballagtam a szobámba, lefürödtem, és folytattam a könyvem olvasását. Kopogtak. Miért nem hagynak néha egy kicsit olvasni, vagy kockulni? Ezt nem értem. Az illető egy „gyere be” után beljebb jött. Luke volt az. Az egyik keze a háta mögött volt, másikkal pedig idegesen vakargatta a tarkóját. Elmosolyodtam erre a látványra, majd felálltam.

  - Szia – fújta ki idegesen a levegőt. Elnevettem magam.

  - Szia – mondtam felhúzott szemöldökkel, és egy halvány vigyorral az arcomon.

  - Én csak… ömm… Szóval… - dadogott, majd lesütötte a tekintetét.

  - Igen? – mosolyogtam. Visszamosolygott, majd ismét vett egy nagy levegőt.

 -  Szeretném ezt odaadni – húzott elő a háta mögül egy kis ékszerdobozt, majd felém nyújtotta. Hitetlenül néztem a dobozra, és Lukera felváltva, és kicsit tátva is maradt a szám, amin Luke elmosolyodott. Lassan, remegő kézzel elvettem tőle a dobozkát, majd leültem vele az ágyra mellém Luke. Ránéztem Lukera, majd a doboz felé biccentett.

  - Nyisd ki! – mosolygott. Visszamosolyogtam, majd felnyitottam a dobozt. Egy kis nyaklánc volt benne, egy „CL” alakú medállal. Jézusom, olyan szép! El sem hiszem, hogy ezt kapom Luketól! Még nagyobbra nyílt a szám, majd kivettem a nyakláncot a dobozból, és úgy csodáltam.

  - Tetszik? – nézett rám Luke, bizonytalanul. Jézusom, ő azért izgul, hogy esetleg nem tetszik?!

  - Hogy tetszik e, ez fantasztikus, el sem hiszem, köszönöm Luke! – öleltem át könnyekkel a szememben. Lágyan megsimította a hátamat, majd a fülembe súgta: ’szeretlek’

Erre a tettére, még jobban könnyek gyűltek a szemembe, és egy pár le is gurult az arcomon. Luke letörölte őket, majd megcsókolt.

  - Nekem kell felraknom? – nevettem el magam.

  - Nem – nevetett ő is, majd kivette a kezemből az ékszert. Háttal fordultam neki, kisöpörtem a hajamat a nyakamból, majd Luke felrakta a nyakamba a nyakláncot. Felülről megnéztem a medált, és gyönyörű volt. Visszafordultam Luke felé.

  - Köszönöm Luke. – csókoltam meg.